Az utóbbi pár hétben keményen dolgoztam, a heti 4 súlyzós edzés mellé sikerült minimum 2, néha 3 interval futást is beillesztenem. A diétámat továbbra is szigorúan tartottam, de valahogy úgy éreztem, hogy semmi nem változik. Készítettem kontrollfotókat is, de elszomorító volt, hogy szinte semmi változást nem láttam rajtuk. Tudom, hogy nem szabad türelmetlennek lennem, de mégis úgy érzem, hogy másfél hónapnyi kemény munka után már valamilyen minimális változást kellene látnom. Főleg azért, mert szinte nulla mozgásból, nagyon hirtelen ugrottam bele a kemény munkába, így elvárható lenne, hogy a testem reagál. Múlt héten csütörtökön ki is buktam egy kicsit és arról hisztiztem edzésen hogy úgy érzem semmire nem reagál a szervezetem. Azon kívül, hogy mióta elkezdtem 3 kg-ot felszedtem és bizonyos gyakorlatokat nagyobb súlyal is képes vagyok elvégezni, nem látom a változást. Ha legalább a diétám eredményét látnám, már boldog lennék…
Even less CH
Végül azt tanácsolták a srácok, hogy próbáljam meg mégjobban csökkenteni a CH bevitelt, hátha egy kicsit le tudok szálkásodni. Még annak ellenére is jó ötletnek tűnt, hogy talán kevesebb erőm lesz edzésen, de megszabadulhatok pár fölös kilótól. Úgy döntöttem, hogy megfelezem a napi szénhidrát adagomat, csak annyit viszek be, amennyi a zöldségköretben van. Egyébként is nagyon szeretem a húst és egyáltalán nem okoz gondot, ha mellé csak zöldségköretet eszem. Ennek megfelelően az utóbbi napokban ettem pl. lazacot vegyes zöldségekkel, marhapörit görög salátával, stb. Húsvét hétvégén is sikerült nagyon jól kajálnom, csirkét, tojást és persze sonkát ettem sok zöldséggel. A zsíros kolbászt, cupákos sonkabőrt, sertés körmös töltött káposztát, de még a fonottkalácsot is ki bírtam hagyni. Igazán büszke votam magamra!
Small steps forward
Ezek után, a tegnapi edzésen ráálltam a mérlegre és végre elindult valami. Jelenleg 2kg-al vagyok kevesebb, mint 2 héttel ezelőtt. Tudom, hogy ez nem sok, de a lényeg, hogy elindult valami! Nekem csupán ennyi hiányzott! Bármilyen kicsi változás is jó, csak lássam, hogy merre haladok. Ez a kis súlymozgás új erőt adott nekem és kibillentett a hullámvölgyből. 🙂