Bakancslista

Életünk során csekély számú, a sorsunkat igazán meghatározó, hosszú távon befolyásoló esemény történik. Elindulunk egy úton, amit jobb esetben mi választunk, de általában a környezetünk, társadalmi normák, elvárások mentén vagy azoknak megfelelve teszünk meg. Hajlamosak vagyunk beleszürkülni a hétköznapokba, rutinszerűen élünk, biztonságra, kiszámíthatóságra törekszünk és a konfort zónánk óvó fátyla mögé bújva figyeljük, ahogyan mások élik azt az életet, amire titkon mi is vágyunk. – Rendhagyó post következik.

A boldogság, mint cél

Az életünknek van egy íve, melyben szükségesek az alapvető állomások és értelemszerű, hogy első sorban ezekre törekszünk. Tanulni, megházasodni, családot alapítani, dolgozni, fejlődni, karriert és egzisztenciát építeni csodálatos dolog. Normális esetben saját magunkal szembeni alapvető elvárás. Céljainkat első sorban ezek az elvárások határozzák meg, azt viszont sokkal kevesebben gondolják ennyire alapvetőnek, hogy a boldogság maga is lehet cél.

Gyermekként azért tanulunk gyorsan, mert még nem szégyeljük magunkat ha valami nem sikerül.

Sokan úgy gondolják, hogy az egyén boldogsága önző dolog. Persze személyes preferencia, hogy kit mi tesz boldoggá, de sokan úgy vélik, hogy álmodozni, hosszú távú, esetleg merész célokat kitűzni meggondolatlanság, úri huncutság. Biztosan hallottuk gyermekkorunkban, hogy “Ne álmodozz fiam, abból nem lehet megélni!”. Vagy később, idősebb korunkban ezt: “Élj normális életet, legyen rendes szakmád!”. 

A korlátoltság nem alapvető emberi tulajdonság, az évek során rakódik ránk. Amikor egy gyermek elesik, senki nem mondja neki, hogy maradj a földön. Ártatlan elszántsággal és kitartással tanulunk meg járni, pedig számtalanszor pofára esünk, de egy pillanatra sem kételkedünk benne, hogy a végén sikerülni fog. Gyermekként azért tanulunk gyorsan, mert még nem szégyeljük magunkat ha valami nem sikerül.

Félelem a kudarctól

A felnőtté válás rögös útja vezet a kudarctól való fóbiás félelmünk kialakulásához. Pontosan ezért nem merünk álmodozni sem, mert fejünk felett lebeg a pesszimizmus pallosa: Mi van ha nem sikerül? Így születnek az önigazolásként használt kifogások, mint pl.: Nem volt megfelelő a környezet, nem volt elég pénzem, nem megfelelő az idő, racionálisan gondolkodva ez lehetetlen, nem vagyok rá képes, – és a kedvencem: nekem ez úgy sem sikerül!

Ahhoz, hogy el tudj egyszer indulni, tudnod kell, hogy el fogsz indulni.

Hosszú órákon át lehetne taglalni a pesszimizmus filozófiáját, az önértékelést és önbizalmat romboló hatásokat, melyek békjói miatt félünk álmodni, pedig az álmok nem félelmetesek, épp ellenkezőleg! Ha vannak álmaid, abból célok születhetnek és elérésük motiválni tud, kizökkent az önként vállalt lustaságból. Már az is sokat segít, ha képes vagy megfogalmazni, kimondani, esetleg le is írni az álmaidat. Persze még ezek után is hajlamosak vagyunk foggal körömmel ragaszkodni a kényelmes és biztonságot nyújtó konfortzónánkhoz. Ekkor rángatjuk elő az újabb kifogást: Hogyan fogom mindezt elérni?

Igen, lehet elbizonytalanító egy megfelelően merész álom, ha csak a végét nézed. A mászók azt mondják, hogy nem lehet úgy megmászni egy hegyet, ha folyton arra gondolsz, hogy mennyi van még hátra. Csak a következő lépésre szabad koncentrálni, ami az ő esetükben szó szerint a következő lépést jelenti. Ezzel a hozzáállással lehet elfogadni azt, hogy merjünk olyat álmodni, amiről még nem tudjuk pontosan, hogyan fogjuk elérni. Ahogy a hegymászóknál, egyik lépés követni fogja a másikat és előbb vagy utóbb fel fogsz érni a csúcsra. Ahhoz, hogy el tudj egyszer indulni, tudnod kell, hogy el fogsz indulni, nincs DE!

A “Csak az a baj” emberek

Az elmúlt másfél évben volt lehetőségem és időm önfejlesztéssel foglalkozni. Az egyik érdekes tanulság az volt, hogy az emberek túlnyomó többsége mennyire szeret kifogásokat gyártani. Ők azok, akik hajmeresztő módon, bármilyen szituációban képesek úgy válaszolni: “Iged, de…” vagy a legjobb: “Jó, csak az a baj, hogy…”

Ők azok, akikkel nem szabad vitába szállni, mert bár úgy tűnhet, hogy ők is a megoldásokat keresik a felmerülő problémákra, de sajnos nem ez a helyzet. A “Csak az a baj” emberek vitatkozni szeretnének, ahol a vita egyetlen célja, hogy bebizonyítsák: az ő helyzetük a legrosszabb, ők a körülmények áldozatai. Így mentik fel magukat minden cselekvés alól, amely megváltoztathatná “kilátástalan” helyzetüket.

Edward Cole (The Bucket List – movie):
If life has taught me anything, it’s that 95 percent of the people are always wrong.

Sokszor csíptem magam nyakon én is, ha így kezdtem mondatot, de most már tudatosan figyelek arra, hogy az alap hozzáállásom pozitív legyen. Vagy ha már valóban elkerülhetetlen az “Az a baj, hogy…” szituáció, akkor lássam meg benne a jót és így fordítsam meg a mondatot: “Az a jó, hogy…”

Ha te is “Csak az a baj” ember vagy, akkor ne várj csodát, a bakancsilsta nem neked való! Az első lépés, hogy vedd észre és szabadulj meg végletes pesszimizmusodtól és könyörgök, ne mond azt, hogy “Én már csak ilyen vagyok.” mert visszakerülsz a start mezőre.

“Nem éltem még eleget!”

Veszélyes ez a kifejezés, párkapcsolatokat is romba dönthet, de vajon számunkra mit jelent “élni”? Sokan tengetik az életüket úgy, hogy a körülményekre hivatkozva csak várnak a lehetőségre, a “megfelelő pillanatra”, amikor majd úgy “igazán élni akarnak”. Gyártanak egy “B tervet”, várják a “lemez másik oldalát”, azt mondják “most nem érek rá önmegvalósítani, van fontosabb dolgom”.

Arnold Schwarzenegger:
What is the point of being on this Earth if you are going to be like everyone else?

Az áldozat szerep viszont csak arra jó, hogy késleltesse, elodázza a cselekvést és elterelje a fókuszt az beteljesületlen álmokról. Arnold Schwarzenegger mondta egyik híres motivációs beszédében: “Az emberek jobban teljesítenek, ha nincs B terv.” Az ideális jövőd tervezgetése elveszi az időt a jelenedtől, de ha csak a jelenben élsz, elodázod az álmaid megvalósítását. Tegyél bele mindent az A tervbe, törekedj, érd el, és nem lesz szükséged B tervre.

Persze tudni, hogy mit akarunk még elérni az életben igazából nem is olyan könnyű. A legtöbb embernek fogalma sincs róla, mert nem lát ki a dobozából. Már oviban arra kondícionálnak bennünket, hogy kereteken belül gondolkodjunk, a kifestőkönyvben maradjunk a vonalon belül. Később, ha egy üres lappal találkozunk, nincsenek előre lefektetett szabályok, segédvonalak, részletes instrukciók és csak annyi a feladat, hogy írd le az álmaid, akkor leblokkolunk.

Sosincs késő

Azt kevésbé bánjuk meg, amit megtettünk, legfeljebb megtanulunk vele együtt élni. Azt annál inkább bánjuk, amit még megtehettünk volna, de valamilyen ürügyre hivatkozva nem tettük meg. A legtöbbször sajnos egy sorsfordító eseménynek kell bekövetkezni, hogy felnyissa a szemünket.

Nem akarok álszent lenni, nem történt ez másként az én életemben sem. A válásom döbbentett rá, hogy milyen mélyen benne voltam a saját dobozomban, milyen nagy hatással voltak rám a közvetlen környezetem által támasztott elvárások.

Alan Watts, filozófus, író gondolatait alapul véve belátható, hogy teljesen illogikus napi 8 órát dolgozni, csak hogy fizessük a számlákat egy olyan életért, amiben nem vagyunk boldogok, és ezzel ugyanezt tanítani a gyermekeinknek. Talán közhely, de igaz, hogy nem azért élünk, hogy dolgozzunk, azért dolgozunk, hogy éljünk.

Carter Chambers (The Bucket List – movie):
You know, the ancient Egyptians had a beautiful belief about death. When their souls got to the entrance to heaven, the guards asked two questions. Their answers determined whether they were able to enter or not. ‘Have you found joy in your life?’ ‘Has your life brought joy to others?’

Mára tökéletesen magabiztossá váltam abban, hogy tenni a saját boldogságomért nem önző dolog. 42 éves vagyok, elértem mindent, amit egy tisztességes férfi ember elérhet. Közel 20 év házasság, 3 csodálatos, kamasz gyermek, hatalmas ház, nagy kert, 2 kutya, kiváló egzisztencia.

Mára már azt sem tragédiaként élem meg, hogy kvázi elölről kell kezdenem az életem, inkább lehetőségnek fogom fel. Most jött el az én időm, ideje elkezdeni nagyot álmodni, összeírni a bakancslistát és pipálgatni a tételeket.

A post megírásában inspirált és forrásanyagként használtam Vigh Bori – Hogyan menjünk világgá – című könyvét.

Az én bakancslistám:

 

Leave a reply:

Your email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .