Cirka 2 hétig nem írtam ide, mert eddig tartott, amíg kihevertem az első, komoly, edzőtermi hibámat. Gondolkodtam rajta, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, de végül úgy döntöttem, hogy a hibáimból tanulok a legtöbbet. Emlékeztetni fog rá, hogy mit ne csináljak legközelebb! Nem is a fizikai fájdalom volt a legrosszabb, hanem az egóm sérülése! 🙂

Amikor az arc nagyobb, mint az izom.

Az történt ugyanis, hogy a kitartó munkának köszönhetően egyre nagyobb súlyokat tudtam megmozgatni a teremben és ettől egy csöppet elröppent az agyam. Aznap egyébként is úgy éreztem, hogy kicsattanok az erőtől, mindent fel tudok emelni, de mint kiderült, ez nem volt így. A fekvenyomás az egyik kedvenc gyakorlatom, kiválóan bedurran tőle a mellkasom. Első gyakorlat volt aznap, ennek köszönhetően az elején szépen lépkedtem felfelé, ami kifejezetten motiváló volt. Az utolsó szériákat már 85kg-al toltam, ami nekem hosszú idő óta nem volt meg. Úgy éreztem ha ennyire jól megy, akkor ma lesz az a nap, amikor belenyomok egyet a százba.

Tévedtem!

Gabi többször elmondta, hogy ez nem jó ötlet, még nem állok rá készen. Védekezhetnék azzal, hogy ha valaki a fejedbe ülteti a kétely csíráját, akkor az ki is fog hajtani, de beláttam, hogy ez nem ezen múlt. Én valóban elhittem, hogy képes vagyok rá! Mi sem bizonyítja jobban az elszántságomat, minthogy még videóra is vetettem az egészet. Amikor befeküdtem a százas alá, csak az járt a fejemben, hogy ha belehalok is kinyomom, de amikor kivettem a súlyt remegni kezdett a karom. Éreztem, hogy nagyon nehéz, de még ekkor sem gondoltam, hogy vissza kéne tennem. Figyeltem a levegővételre és a helyes testtartásra, de megszületett bennem a kétely. Amikor a mellkasomra engedtem a rudat és indítottam felfelé, akkor ismertem fel, hogy ez nagy tévedés volt. Néhány centire sikerült megindítani, de rámszakadt. Megsemmisültem!

Konklúziók

• Amikor az edződ azt mondja, hogy ez még neked sok, akkor hidd el!
• Amikor az edződ azt mondja, hogy nem fogok segíteni, mert erre még nem állsz készen, akkor hidd el!
• Ha rádszakad a súly, borítsd le oldalra, soha ne görgesd végig magadon!!!
• Saját hibádból tanulsz a legtöbbet, de jobban teszed, hogyha arra hallgatsz, aki jobban ért hozzá, mint Te! Miért? Mert fáááj! 😀

A videón már nem látszik, de a súly nemcsak rámszakadt, de rajtam is maradt. Gabi betartotta a szavát és nem segített. Ösztönösen elkezdtem letekerni a rudat a mellkasomról, így végiggörgettem a bordáimon, egészen a hasamig. Na ezt soha ne tedd! Mindkét oldalon összezúsztam a bordáimat, a hasgödrömbe csusszanva pedig úgy összepréselte a beleimet, hogy mégjobban fulladoztam, mint előtte. Ráadásul elszorítottam a hasi ötőereket is, amitől zsibbadni kezdtem. Ezt a szenvedést nem kívánom senkinek! Persze ez csak pár pillanatig tartott, de nekem akkor ólomlábakon jártak a másodpercek. Amikor végre lekerült rólam a teher és fellélegeztem csillagokat láttam és 1-2 percig nem is tudtam megszólalni. Ilyen helyzetben az ember nem azon kezd el agyalni, hogy hol hibázott, sokkal inkább az ideg b@ssza szét és olyan kérdések kavarognak benne, hogy miért nem segített az edző, miért hagyta, hogy rámszakadjon, miért nem vette ki a súlyt a kezemből, stb. Rögtön elkezdjük hibáztatni a másikat vagy a körülményeket. Meg sem fordul a fejünkben, hogy mi hibáztunk. Az aznapi edzésem így már az elején darabjaira hullott. Néha nem rossz az, ha az embert a düh hajtja, mert adhat plusz erőt, de a koncentrációban végképp nem segít. Ha nem vagy ott fejben, nincs meg az agy-izom kapcsolat, akkor cseszheted. Összegezve a történéseket, ez egy kiváló lecke volt és szerencsére csak akkora súlyal történt, amit egy enyhe bordazúzódással ki lehetett heverni. Megérdemeltem! Remélem egyszer majd fel tudok ide tölteni egy olyan videót, amikor ezt a százast lazán kitolom! 😉