Legyőzni önmagam

A mai napon, közel egy hónappal az ominózus, balsikerű kísérlet után, kinyomtam a 100kg-t! SEGÍTSÉG NÉLKÜL! KÉTSZER! 😀 Ahogy ezt a mondatot leírtam, máris szeretném korrigálni azzal, hogy a „segítség nélkül”-t természetesen úgy értem, hogy fizikailag nem kellett belesegíteni a mozdulatba. A lelki felkészítés és a fizikai támogatás egyéb formái (pofonok, ütések, csípések, rúgások, fojtások és egyéb válogatott kínzások), melyeket ezúton is köszönök, mind kellettek ahhoz, hogy ezt az eredményt elérjem! 🙂 F*ck you 100kg! Hogy teljes legyen a kép,

Read more

Így szakadt rám 100kg

Cirka 2 hétig nem írtam ide, mert eddig tartott, amíg kihevertem az első, komoly, edzőtermi hibámat. Gondolkodtam rajta, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, de végül úgy döntöttem, hogy a hibáimból tanulok a legtöbbet. Emlékeztetni fog rá, hogy mit ne csináljak legközelebb! Nem is a fizikai fájdalom volt a legrosszabb, hanem az egóm sérülése! 🙂 Amikor az arc nagyobb, mint az izom. Az történt ugyanis, hogy a kitartó munkának köszönhetően egyre nagyobb súlyokat tudtam megmozgatni a teremben és ettől egy csöppet

Read more